Hírek Munkácsy kiállítás

Munkácsy kiállítás 

A kiállítás keddtől vasárnapig tekinthető meg 10 és 18 óra között, a Semsey kastélyban! 

 

 
Munkácsy Balmazújvároson címmel nyílik kiállítás Pákh Imre magángyűjtő Munkácsy-kollekciójából november 2-án a balmazújvárosi Semsey-kastélyban.
A világ második legnagyobb Munkácsy-gyűjteményét birtokló Pákh Imre a kiállítás csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy folyamatosan gyarapodó kollekcióját 2005 óta már 33 kiállításon mutatta be Magyarországon és külföldön, így több mint kétmillió ember ismerkedhetett meg Munkács Mihály művészetével.

A műgyűjtő hangsúlyozta: felismerték, hogy „a jó kultúrára nem csak a fővárosban van igény”, hozzátette azonban azt is, hogy a gyönyörűen felújított Semsey-kastély Magyarország egyik legjobb kiállítóhelye, amely jól illik Munkácsy művészetéhez.

Mint felidézte, az akkor harminc Munkácsy-festményt tartalmazó kollekciója 2005-ben a közeli Debrecenben már bemutatkozott, ám azóta a gyűjtemény több mint ötvendarabosra bővült, így a balmazújvárosi közönség egy még bővebb anyaggal találkozhat.

Pákh Imre elárulta, a Semsey-kastélyban egy négy napja megvásárolt Munkácsy-képet is kiállítanak. Az MTI kérdésére a műgyűjtő elmondta: a Franciaországban festett és Magyarországon sosem járt kislányportré egy franciaországi aukciós háznál bukkant fel, és egy online árverésen sikerült megszerezni.

Boros Judit művészettörténész kiemelte, hogy a Semsey-kastélyban méltó helyen válhat láthatóvá a gyűjtemény.

A kastélyt építtető Semsey Andor és a fiatal Munkácsy akár találkozhattak is, hiszen egy időben éltek Pesten – vetette fel.

Pákh Imre gyűjteménye jól lefedi Munkácsy életművét a korai munkáktól a bibliai témájú festményeken és polgári életképeken át az ikonikus képekig – emelte ki Boros Judit.

Veres Margit, Balmazújváros polgármestere és Tiba István, a térség országgyűlési képviselője emlékeztettek arra, hogy a Semsey-kastély 2015 óta ad otthont magas színvonalú kiállításoknak, és reményüket fejezték ki, hogy a 2018. február 1-jéig nyitva tartó Munkácsy-tárlatra sokan látogatnak majd el a hajdúsági városba.

 

Forrás:https://hajduszoboszlo.hu/rendezvenyek/munkacsy-kiallitas-tersegi

http://magyaridok.hu/kultura/balmazujvaroson-nyilik-kiallitas-munkacsy-mihaly-kepeibol-2304808/

 

Név
Email
| Adatvédelmi nyilatkozat